Kurvák a Székelyföldön – a prostitúció regionális eloszlása

Mielőtt  felvázolnám az alaphelyzetet, tisztáznom kell két dolgot. Először is, a kurva fogalmát jelen esetben a kocsmaasztalnál alkalmazott másodlagos jelentésének értelmében használom, mármint olyan fiatal és kevésbé fiatal hölgyekre, akik könnyelműségükben fölülmúlják az átlagot, más szóval: picsával támadnak a jónépre.. A másik pedig a szokásos megemlítendő dolog, melyet az ilyen írások esetén illendő előre megjegyezni, hogy kinek nem inge ne vegye magára vagy tisztelet a kivételeknek, ezeket viszont szándékosan mellőzni fogom, mert ha azt mondanám, hogy tisztelet a kivételeknek, akkor a csomó gyökérkurva mind azt fogja hinni, hogy a kivételek közé tartozik, holott – nem, így pedig kedves kis írásom célba nem érését kockáztatnám meg..

Elsőként a gyergyószentmiklósi születésű leányokat említeném meg.. Ez a „tudsz egy dolgot” kategóriába sorolandó, igazi jó brand, soha nem csalódtam még benne, sőt, nem tudok olyanról, aki erről a márkáról rosszat mondott volna. Kedveli a faszt, és ezt felvállalja, tiszta dolog, sőt, úgy vélem, a maga módján tiszteletre méltó. Nálam pirospontjuk van, ajánlom mindenkinek. A hátrány, hogy nem csak a te faszodat kedvelik, tehát, haver, a gyergyói csajodat más is kúrja, vagy ha nem, akkor csak idő kérdése.

A vasút vonalát követve Csíkszereda valamint a környékbeli falvak leánygyemekeinek nemiszerveinkhez való hozzáállása következik elemzésre. Általános jellemzője e fajnak, hogy nyitott párkapcsolatban él, igazi bulis lány, de nem csalja meg a barátját, mert szereti, és mert becsületes. Ez abból áll, hogy idegennel nem hajlandó vaginális közösülésre, az a hely a barátjának van fenntartva, ezt el is mondja, mielőtt bárki megkérdezné. Azon kívül viszont semmi sem tartozik a megcsalás kategóriájába, tehát faszverés, szájbakuki, seggbekuki – jöhet. Punciba nem, ő nem csalja meg szívének választottját. A diszkréció fontos, zenei ízlés úgyszintén, Szeredában ugyanis minden lépcsőház legalább három lemezlovassal büszkélkedhet.

A következő helység, mely folyamatosan ellátja pinával a az egyetemi városokat, Sepsiszentgyörgy. Tudnivaló, hogy az itteni menyecskék – nem tudni, hogy természetüktől fogván, vagy csak a fura hangsúly indíttatja ezt a hatást – felvágósak, olyannira, hogy a párzásra keszülő tapasztalatlan fiatalemberrel folyton sikerül elhitetniük, hogy megvetik, nem lesz szex, próbálkozzanak más város szülöttjeivel. Aggodalomra semmi ok. Lesz szex. A szentgyörgyi lány nyilván saját lelkiismeretének megnyugtatásáért próbálja sugallani, hogy ő nem olyan. A biztos siker érdekében nem árt, ha támogatjuk ebben az igencsak bizonytalan hitében. Jelzem, aggodalomra semmi ok. Olyan. Emellett gyakori jelenség, hogy a szentgyörgyi lány férfias otromba kiejtéséhez egy beszédesség is társul, mely az együttlét ideje alatt sem szűnik meg. Ebben az esetben nem árt, ha másodmagunkkal veszünk részt a lány foglalkoztatásán, így számíthatunk egymásra a lány beszélőszervének eldugaszolásában…

A legalja, és egyben a legmulatságosabb, (meglepő, mi?!) a székelyudvarhelyi párkapcsolatban élő leányok hada. Az elnevezés ne tévesszen meg minket: a társaságot ugyanis a legsunyibb álszent kurvák serege képezi. Mindegyikük elkötelezett párkapcsolatban él, rá se néznek az emberre.. Azazhogy csak néha.. Mikor egy kicsit többet isznak.. S akkor egy kicsit jobban.. Majd egészen jól.. Aztán te vagy a világ legnagyobb gazembere, mert kihasználtad, hogy az – amúgy nagyon erkölcsös – lány atomrészeg volt… Ja, még nem elmítettem. Segít, ha kissé leitatjuk őket. Az udvarhelyi nő különben egy nagyonis ellentmondásos személyiség. Azzal az érdekes tulajdonsággal rendelkezik, hogy az összekúrást követő napon általában hirtelen őszinteségi roham kapja el, a párja iránt, naná. Ekkor pedig nekünk, akik tönkretettük az évek munkája által felépített tökéletesen működő párkapcsolatot, fenyegetések egész hadával kell számolnunk, üldözni fog minket az alvilág (nem a szicíliai, hanem az udvarhelyi), és ami a legrosszabb, hogy végső esetben megtiltják, hogy udvarhelyre betegyük a lábunkat. Ezt a kegyetlenséget… Amúgy az udvarhylei maffia nem vitz. Ha valaki nem tudta volna, annak elmondom, hogy a szicíliai is Székelyudvarhelyről indult. Három atyafi ivott a Zöld Békában, s kitalálták a dorgbizniszt. Bizony. Ezt viszont jobb lesz idejében abbahagynom, mielőtt meg nem fenyegtnek, hogy el lesz törve a lábam, vagy tudomisén.

Az ötödik, a bónusz, mellyel meglepő módon egyre gyakrabban találkozunk erdélyi kocsmák falain belül, a pesti kurva. Az egészséges erdélyi ifjúnak startból nyert ügye van, ugyanis eme réteg a nyávogáshoz szokott, úgyhogy nem kerül nagy erőfeszítésünkbe, hogy férfiasnak tűnjünk. Előfordul, hogy a pesti lány párkapcsolattal rendelkezik. Ez természetesen ne riasszon el bennünket, hisz tök jófejek vagyunk, s különben is,  a Krisztián majd megérti.

Zárásként megemlíteném, hogy azok a hölgyek, akik származásukat illetően valamelyik fenti csoportba beillenek, és nem tudják eldönteni, hogy az egyéb szempontok szerint is belesoralandóak-e a fenti kategóriákba, megadnám ennek az ellenőrzési módját. Amennyiben van bennük némi kétely, vagy gyanú, hogy beletartoznak, akkor a válasz minden bizonnyal: igen.

Kihagytam egy fontos típust, a székelykeresztúri kurvákat, azokról ugyanis nem nyílik lehetőségem személyes tapasztalatból írni. Számítok rá, hogy majd valaki veszi a fáradságot, és kibővíti szerény tapasztalataimat.

About these ads

6 Comments (+add yours?)

  1. Gálfalvi G. Zsolt
    Oct 31, 2010 @ 11:39:50

    Úgy érzem, hogy az én tisztem megosztani veled a székelykeresztúri úgymond “kurvákról” a lényeget.KERESZTÚRON A KAKAS IS KURVA!
    Na de vegyük jobban nagyító alá a dolgokat.Két kategória van. A nagyon szende, család kedvence, ki vallásórán, román órán és az összes többin csillagos tízes, csőfarmer, nyakig begombolt blúzocska, otromba tornacipő. Diszkóban sosem látod, barátja sosem volt, de állítólag már levelezett egy fiúval tizedikben. Ő az aki sulibulin megjelenik 8-kor és hazamegy kilenckor, mindvégig a sarokban ücsörögve, mert a kutyának sem kell. Amikor felkerül egyetemre, lekerül a szemüveg (mindenféle) és kezdődnek a hulibulik, a hülyére ivászatok és a szopás.Mert még szűz és akárki a lőcsét oda be nem veri neki.Egészen addig amíg nem kerül egy tökös legény, aki elhiteti vele, hogy jajistenem te vagy a világ legszebbje, hogyszeretlek, majdelveszlek. Ekkor jön a “szerelemből baszok” szindróma, amikoris elveszti a szüzességét, de arra a kérdésre, hogyha most van először férfival, akkor honnan tud ilyen jól szopni, az a válasz, hogy ” Cosmopolitanből”. Nem igaz, cudar céda, szopott már a Music Pub budijában seggrészegen, néha a fasz mellé hányva a vodkanarancsot is.Nem kitaláció, tapasztalat.Általában onnan lehet felismerni őket, hogy már 19 évesen tanítónénis fejük van, belőlük lesz a LÁTSZÓLAG prűd értelmiségi, aki minden ami erotika, szex és obszcenitás üldözni fogja tűzzel-vassal.Otthon meg ugyanakkora kurva.Ha fel meri vállalni.Hanem egy frigid(er) műpina.
    A másik kategória az hasonlít az udvarhelyi leányhoz, ugyanis párkapcsolatban él, még kilencedikes korában beleszeretett Bélusba, aki nem megy egyetemre, mert “fobbalista” de mellette a Küküllő Szövetkezetnél asztalos. Leány felkerül egyetemre, legény otthon gyalulja a deszkát. Fészbukon. hájfájvon, iwiwen kikerülnek a közös képek mindenhova, síros hangvételű státusz üzenetek a jahúúúú messzindzseren, ájlávjú, ájmisszjú youtube linkek mindenhol. Aztán a jóindulatú ugyancsak faszbolond szentgyörgyi lakótársnők elcepelik bulizni.Az első buli oké, köszi csajok, hogy vigasztaltatok, de legközelebb bebaszunk igaz-e? Legközelebb bebaszás, utána meg kurvulás. Aztán egy kis idő múlva ott szettelik a tavattazsírt a nyikorgó hűpinára a falra fogpasztával ragasztott közös képek alatt.Sö Béla otthon veri s boldog, mert jött az sms, hogy egész éjjel rád gondoltam, alig tudtam aludni.Me baszták, azér.Na.Ennyi.

    Reply

  2. molnar cila
    May 03, 2011 @ 13:29:25

    Nagyszerű ismertető. Így csak tovább.

    Reply

  3. jnt
    Dec 26, 2011 @ 14:48:04

    Mindazon esetben, amikor a szomszédról, szomszéd faluról, városról, országról és a benne élő népekről véleményed van, jusson eszedbe, hogy te, a családod, városod, országod és a benne élő népek NEM KÜLÖNBÖZTÖK EMBERILEG!!! A kurva azért kurva, mert így tud érvényesülni, pénzt keresni a túléléshez. A strici azért strici, mert a kapával való ezdései után csak a kurván tudja gyakorolni a hatalmát, erejét. Így abból tud pénzt keresni a túléléshez. HA VÉLETLEN VALAMELYIKNEK ESZÉBE JUT A “SZÜLETÉSILÁTOMÁSA”, AKKOR MÉG AKÁR LEHET IS BELŐLÜK EGY-EGY NAGY TANÍTÓ!! Ennyit a jól megfogalmazott véleményeitekről. TALÁLJÁTOK MEG MAGATOKAT VÉLEMÉNYFORMÁLÁS ELŐTT!
    AJC, MHRSH, JNT.

    Reply

  4. Erkölcs
    Jan 10, 2012 @ 16:01:53

    Minden elismerésem, csak alátámasztani tudom az általad elmondottakat és sőt szinte a velem megtörtént dolgokat olvastam volna… :) Csak így tovább kicsit ki lehetne még bővíteni, vagy több várost belevenni. De ez jó, ahogy van!!!

    Reply

  5. Sapientia Csíkszereda
    Jan 12, 2012 @ 13:28:36

    To be continued… Csak, hogy szegmentáljuk a csíkszeredai lányokat, nem engedhetjük szó nélkül eme kis város fénypontját a SAPIENTIA egyetemet, és az itt “tevékenykedő” gyengébbik nem igenjét! Elsősorban, ezen hozzászólást egy, az ügyben teljes mértékben érintett magas vérmérséklettel rendelkező fiatal tapasztalatainak a leírása fogja alkotni.
    “A vasút vonalát követve” és az óriási ricsajt, megérkezünk a Sapientiára. Az egyetemi lányokat a fent említett városok lányai és a környék megyéinek hölgyei alkotják, viszont ezek a lányok nem csak a kurválkodás fent említett jellemzőivel dicsekedhetnek, hanem jóval több megemlítésre méltó fortélyuk van még a tarsolyukban.
    A egyetemi lányokat két nagy, és külön kategóriába lehet sorolni. Az első, akikről most nem beszélünk, azok akik a tanulásnak és a tanulásnak szánták az életük legszebb három-négy jobb esetben 5-6 évét, de ezek a lányok mellett, vagy ellene szóljon, hogy nem is tudom a sorstól kapott csúnyaság miatt, vagy egyéb miatt maradnak ki az egyetemi életből. Talán azzal magyarázzák, hogy, ha már szép nem vagyok vagy lehetek, akkor már legyek okos és intelligens magas fokon.
    A második, akikről végül is írni fogok azok a hölgyek, lányok és csajok, akik az egyetemi életből teljes mértékben kiveszik a részüket (buli, rendezvények, tevékenységek (egyetemen belüli és kívüli egyaránt). A felsorolás nem véletlen, az egyetemi lányok, mind hölgyeknek szeretnék magukat érezni és hölgyként szeretnék, ha bánnának velük a férfiak.. az első két órában! Ez követi, hogy én egy lány vagyok egy egyetemi lány, akinek szüksége van életre, szórakozásra és bulizásra (Fordítom: megakarok részegedni és egy jó pasival megdugatni magamat, de lehetőleg úgy, hogy senki ne tudja meg, mert otthon 2 éves kapcsolatom van és elég lesz és könnyebb is a lelkiismeretemet megnyugtatni, hacsak én tudok róla és a jó pasi, na meg az a szaktársam, akinek a bentlakási ágyában oltárit keféltem). Majd következik a csaj kategória, ez a kategória azon “hölgyek” tábora, akik folyamatosan csalják a barátjukat[mivel elmondásuk szerint: most akarom kiélni az életem, hogyha elvesz a barátom ne érezzek késztetést ilyesmire, megnyugtatlak FOGSZ! vagy együtt vagyok a barátommal csak már nem olyan (ez a megszokásból vele vagyok, akkor mi a faszért szopatod szegényt?), de a legjobb, hogy nem tudom, én ilyet sosem csináltam, de te annyira édi vagy duma, jaj te is annyira édi vagy mocskos ribanc, s ha nekem vagy nekünk lenne férfi társaim, most barátnőnk akkor...?], na ezeknek a “csajoknak” a megdugása rossz esetben is 3 SMS-be fog kerülni.
    Igazából arról van szó, hogy anno egy alma miatt, most minden hölgy bűnös és senkiben sincs tartás és hűség? Ezen a kérdésen rengeteg férfi gondolkodik velem együtt és a remény élteti a férfiakat na meg engem, hogy az egyetem lejártával megváltoznak. Az egyetemen akkor hűséges és megbízható egy lány, ha a barátja is ugyanazon az egyetemen jár. Vagy még sem? Döntsétek el ti. Remélhetőleg ilyenre még nem volt példa.
    Dióhéjban ennyi!
    Nyitott szemmel fiúk!

    Reply

  6. Sapientia Csíkszereda
    Jan 12, 2012 @ 13:33:05

    Tetszik :D!

    Reply

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

%d bloggers like this: